Régi falfesték eltávolítása tisztasági festés előtt

Régi falfesték eltávolítása tisztasági festés előtt blog

Régi falfesték eltávolítása szükségszerű a tisztasági festés előtt. Érdemes néhány trükköt bevetni, ha mosható festék vagy enyves falfesték volt korábban a falon!

Minden háztartás életében elérkezik az a pont az idő múlásával, mikor a falak számára egy felfrissítő festésre van szükség. Jó állapotban lévő falak esetén ez akár egy réteget is jelenthet, de előfordulhat, hogy olyan igénybevett, glettelt, akár egyéb szennyeződések érte felületekkel van dolgunk, hogy meg kell tisztítanunk felületeinket, melynél a két réteg is indokoltnak mondható. Esztétikai és egészségügyi szempontból is a szakemberek 2-3 évente végzett tisztasági festést javasolnak, mely esetén tüzetesen át kell vizsgáljuk festékbevonatainkat, mivel azok könnyen elveszíthették eredeti tulajdonságaikat, struktúrájukat, leválhattak, bemattulhattak vagy éppen kifényesedhettek és repedések is megjelenhettek rajtuk. Az állagromlást magunk is ellenőrizhetjük éles szerszámmal, ezután pedig megkezdhetjük körültekintően a falfesték eltávolítását és a tisztasági festéshez való előkészületeket.

Enyves falfesték eltávolítása

Régebben enyves falfesték alkalmazása igen népszerű volt, így könnyen meglehet, hogy használtan vásárolt ingatlanunk, antik jellegű lakásunk, esetleg hosszú ideje felfrissítésre váró felületeink ilyen anyaggal lettek mázolva. Mivel ez inkább díszítő jellegű, mintsem felületi védelmet nyújtó eljárás, így nagy hátránya, hogy páradús környezetben bizony elkezd roncsolódni, tekintve hogy ez a festéktípus vízben oldható és a festés sem dörzsálló.
Mivel az enyv nedvesség hatására megbomlik, könnyen meg is szabadíthatjuk tőle a felületeinket: egy nyeles kefe vagy korongecset segítségével, mosószeres vagy kenőszappanos vízzel alaposan mossuk meg és töröljük át, ha pedig az eljárás még ép festékrétegeket is feloldott vagy mállni kezdett általa, akár meg is kaparhatjuk. Spatula is segítségünkre lehet szélesebb leválás eltávolításához, de többszöri falnedvesítést is végezhetünk, hogy a festékréteg felhántolható legyen, illetve ne képződjön annyi por a végzett folyamat során.

Diszperziós falfesték eltávolítása

Beltéri festett felületeink esetén a leggyakrabban alkalmazott eljárás a diszperziós festés, mivel színtartóssága kiváló és véd a korrózió ellen is. Hosszabb ideig megőrzi az eredeti állapotát, azonban itt is elérkezik az idő, mikor lepattogzódik vagy elkoszolódik, szennyeződik, így élénkítésre vagy tisztításra van szükség. Előfordulhat, hogy először a sarkokban fedezhetünk fel elszíneződést, mivel a levegőben található por itt könnyebben lerakódik. Valamilyen kaparóeszközzel vagy kefével mechanikusan a laza részeket el kell távolítani ebben az esetben is, a hajszálrepedéseket pedig igyekezzünk ék alakban kikaparni, hogy lehetőleg minden már roncsolódott, elöregedett résztől megszabadítsuk a felületet, ami később elválhatna. A hibákat ezt követően saját magunk által kevert glettanyag vagy előre kikevert glettel is javíthatjuk, majd csiszolhatjuk és portalaníthatjuk, így előkészítve az új festéshez a felületet. A glettelt fal festését megelőzően nem elhanyagolható a mélyalapozó használata, mivel ezen lépés kihagyásával nem csak a festék tapad kevésbé, hanem a felület nedvszívó képessége sem kerül kiegyenlítésre, mely foltosodást okozhat.

Falfestés hengerrel és ecsettel: hol és mit használjunk

Egy már festett fal újrafestése esetén kiemelten lényeges a jó minőségű festéshez szükséges eszközök és felszerelés megválasztása. Méretben megfelelő hengert válasszunk, a puhaságáról pedig a fal minőségéhez mérten döntsünk: ha nagyon érdes vagy durva fallal van dolgunk, érdemes hosszabb szőrű és puhább hengert választani a jó fedés érdekében. A sarkok, ajtókeretek, konnektorok, kisebb rések vagy épp falminták kapcsán bátran nyúljunk ecsetekhez. A laposecsetekkel nagyon precízen lehet dolgozni, egyes típusaiknál a sörte annyira el is vékonyodik, hogy ceruza vékonyságú vonalat is húzhatsz vele. Ha pedig kitöltés vagy nagyobb felületre való felvitel a cél, érdemes inkább kerek vagy hengeres formát vásárolni, mivel ezek több festéket tudnak felhordani, mint társaik.
A minőségi anyagok választásának fontossága hatványozottan igaz a színes fal fehérre festése esetén, mivel itt még a világosításra is figyelni kell. Megkönnyíthetjük a magunk dolgát, ha kapásból fehér alapozót választunk a szürke helyett, így már világosítunk az alapozással is. Míg többnyire egy réteg is elegendő az alapozófestékből egy általános festésnél, ebben az esetben előfordulhat, hogy több réteget is fel kell hordjunk, hogy semmi esetre se üssön át később a fehér színen az eredeti.

Mennyezet festés trükkjei

Mennyezet festése általánosságban is nehéz fizikai munkának bizonyul, azonban, ha magas mennyezettel van dolgunk, még nagyobb igénybevételt követel tőlünk egy tisztasági festés előkészítése, bár a hengerhez csatlakoztatható teleszkópos nyél is ennek könnyítésére alkalmazott. Különösen fontos ilyenkor a maszkhasználat, mivel számos arc és légutakra káros anyag szabadulhat fel, főleg abban az esetben, ha kémiai oldószereket választunk a régi, elöregedett vagy szennyezett festék eltávolítására. 
A tökéletes végeredmény érdekében ajánlott természetes fényben végezni a munkálatokat a festés irányát tekintve a belső fény felé haladva, mivel a mesterséges fény mellett könnyen csíkosodhat, illetve kevésbé vesszük észre  a foltokat és hibákat. Ezeket a hengerünkkel még idejében észlelve, azaz nedves állapotban ki tudjuk javítani. Hasonló praktikummal szolgálhat még számunkra egy lehúzórács is, mellyel a megfelelő mennyiségre tudjuk redukálni a hengeren lévő festéket az egyenletes felvitelhez. Javasoljuk, hogy ne tarts hosszabb szünetet a munka során, hanem lehetőleg egyben végezd el a teljes mennyezetet, így jobban látszódik majd, mennyire sikerül szabályosan az anyag felvitele.

Régi falfesték eltávolítása tisztasági festés előtt blog